A thaiföldi napfelkeltéről jutottak a férjem eszébe a napelemes pályázatok.

napelemes pályázatok

napelemes pályázatok

A férjemmel az esküvőnk után Thaiföldre mentünk nászútra. Szerettünk volna valahová messze, meleg, trópusi helyre utazni, és egy kis időre mindent és mindenkit elfelejteni. Szerencsére nagyon jól sikerült az esküvőnk, de azért eléggé stresszes volt az utolsó időszak, ki kellett pihenni. Erre nagyon jó volt Thaiföld, hiszen a világ másik végén van. Csodálatos ott az idő, az éghajlat is nagyon kellemes, és én még ilyen szép napfelkeltét, mint Thaiföldön, nem láttam. Nem csoda, hogy a felkelő nap országának nevezik. Jó, persze, onnan kapta a nevét, hogy a világon itt kel fel először a nap. Mint említettem, egyedülálló látványt nyújt, ezért a férjemmel igyekeztünk az ottlétünk alatt minél többször felkelni időben, hogy megnézzük a napfelkeltét. Ilyenkor mindig jókat beszélgettünk. Szóba került egy alkalommal az is, hogy Thaiföldön biztos nagyon jól ki lehet használni a napelemeket, hiszen rengeteget süt a nap. Erre mondta a férjem, hogy ilyen téren Magyarország sem kell szégyenkezzen, ugyanis nálunk is nagyon magas a napsütéses órák száma. Elmondása szerint ezt a napelempalyazatok.hu oldalán olvasta sok más hasznos információval egyetemben. Kértem, hogy meséljen még kicsit, hiszen amúgy is szóba került már közöttünk a napelemek telepítése az otthonunkra.

Szerencsére, ha valakinek ilyen tervei vannak, ma már nincsen teljesen magára hagyva, ugyanis vannak olyan napelemes pályázatok, amelyek az ember terheit hivatottak könnyíteni. Ezekről a pályázatokról lehet olvasni bővebben a napelempalyazatok.hu – n. A férjem legnagyobb meglepetésemre meg is tette, pedig ezeknek a dolgoknak alapvetően én szoktam utánanézni. De úgy tűnik, ez a téma nagyon érdekli. Elmondta azt is, hogy mekkora költségekkel kell számolni egy napelemes rendszer esetén. Nem mondom, majdnem lefordultam a székről, amikor előadta, hogy nagyjából milyen költségekkel kell számolni. Continue reading